Mihálffy Béla

6. választókerület

Kedves szegedi polgár!

Mihálffy Béla vagyok. Szegeden születtem 1970-ben. Külkereskedelmi üzletkötő végzettségem van, a Mórakert Szövetkezetnél dolgozom ágazatvezetőként. Szerencsés ember vagyok, mivel kiegyensúlyozott, boldog családi életet élek feleségemmel és négy kislányommal.

Megtiszteltetésnek érzem a jelölést, mert a Fidesz által képviselt értékek: nemzeti összetartozás, család, erkölcs, munka, biztonság az én életemnek is meghatározó alappillérei. Tapasztalom, hogy az emberek bizalma megrendült a politikában. Célom, hogy visszaszerezzem a politika hitelességét, hiszen bizalom nélkül nem lehet eredményes munkát végezni.

A közösségi életben eddig is tevékenyen részt vettem – részönkormányzati képviselő, egyházképviselő testületi tag vagyok – közreműködök gyermektáborok, családi napok szervezésében és megvalósulásában. Helyi iskolák, óvodák kezdeményezéseit is rendszeresen segítem.

A választókörzetben rengeteg a feladat. Kezelni kell a szociális problémákat, javítani kell a közbiztonságot, növelni kell a közoktatási intézmények támogatását. Nagyobb figyelmet kell fordítani környezetünk szépítésére, felújítására. Biztosítani kell a civil szervezetek, a sport és a kultúra folyamatos működését. Sorolhatnám még a példákat, ám ezek csak szavak. Ha bizalmat kapok, a szavakat tettekre fogom váltani!

Bizalmuk kifejezéseként tisztelettel kérem, hogy szavazatukkal támogassák B. Nagy Lászlót, a Fidesz polgármesterjelöltjét és személyemet, az október 3-i önkormányzati választásokon.