Kohári Nándor
19. választókerület
Tisztelt szegedi polgár!
Kohári Nándor vagyok, 35 éves, földrajz-történelem szakos középiskolai tanár. Született szegediként az elmúlt négy évben igyekeztem aktívan részt venni a képviselőtestület munkájában, az Ifjúsági és Sportbizottság elnökeként. Büszke vagyok arra, hogy széles körű civil összefogással sikerült megakadályozni több szegedi sportlétesítmény eladását.
A helyi ügyek képviselete mellett számos közösségi rendezvény szervezője vagyok: a baktói családi nap mellett, többekkel közösen elindítottam az immár hagyományossá vált augusztus 20-i Tisza-parti Szent István Népünnepély halászléfőző versenyét.
A Fidesz politikusaként szót emeltem a Hunyadi János Általános Iskola megtartásáért, a szegedi útalap hatékonyabb felhasználásáért. Ismerem a város lehetőségeit, tudom, hogy sok még a teendő.
Előttünk álló feladat a Bika-tó és környezetének rendbetétele, pihenő-szabadidős területté történő kialakítása, a Balaton utcai labdarúgópálya rekonstrukciója, klub- és közösségi ház építése, ami kiszolgálhatná Újpetőfitelep és részben Baktó közösségi, közművelődési igényeit is. Szükség van a kiskertes területeken a beépíthetőség fokának emelésére, a főbb utak rendbetételével. Meg kell tisztítani a körtöltés melletti erdősávot, hogy pihenőhelyeket, ösvényeket alakíthassunk ki, de halaszthatatlan feladat a baktói Völgyérhát utcai buszforduló melletti terület rendezése is.
Kérem, hogy október 3-án támogassák szavazatukkal B. Nagy Lászlót, a Fidesz polgármesterjelöltjét és jómagamat, hogy folytathassuk a közös munkát.