Dr. Farkas László
1. választókerület
Kedves szegedi polgár!
Szegeden születem – mint ahogy őseim mindannyian – iparos, gazdálkodó családban. Egyházi gimnáziumban érettségiztem 1957-ben. Kötődésem és szeretetem a városhoz, a földhöz és a szegediek hagyományos vallásosságához az egész életemet meghatározta. Jogot tanultam. Három évtizeden át ügyvédi gyakorlatot folytattam, az embereket képviseltem.
A rendszerváltás első kormányának köztársasági megbízottja voltam. Az újonnan alakult szegedi közgyűlést 1990–2002-ig képviselőként és tanácsnokként segítettem.
Célom, hogy a belvárosi IKV kezelésben lévő polgári házak lakásainak felújítása is megtörténjen, a jelenlegi utcai homlokzat rekonstrukciója mellett. A belváros átmenő fogalmát ésszerűsíteni kell, hiszen irreális és veszélyes, hogy ennyi kamion dübörög át szeretett városunkon. Fontosnak tartom, hogy az Újszegedről jövő forgalmat az alsó rakparton keresztül a vasúti híd melletti nagykörútra tudjuk átvezetni. A valamikori “kisvasút” nyomvonala, amely a Roosevelt térig bejött, erre lehetőséget ad.
A jelenlegi városvezetés több mint 300 parkolóhelyet szüntet meg. A Honvéd téren az ígért parkolóház helyett a vállalkozó nagyobb jövedelmet biztosító lakásokat épít. A kerületben lakók közlekedése is lehetetlenné válik. A Mikszáth Kálmán utcán vagy az IKV Gogol utcai területén kellene biztosítani a parkolási lehetőséget. Tovább nem odázható a Ferences Kolostor évtizedek óta ígért felújítása sem.
Kérem, hogy október 3-án támogassa szavazatával B. Nagy Lászlót, a Fidesz polgármesterjelöltjét és jómagamat, hogy együtt elvégezhessük az előttünk álló feladatokat!