Orbán Viktor: a változás neve B. Nagy László
2010. szeptember 27. 17:09 | | címkék B. Nagy László, miniszterelnök, Orbán Viktor, Szeged„Szegeden 2014-ig el kell kezdeni egy harmadik városi híd építését, és mindent meg kell tenni azért, hogy létre tudjuk hozni és képesek legyünk működtetni a szegedi lézerközpontot” – jelentette ki Orbán Viktor Szegeden. „Szeged nem maradhat ki a változásból, és ebben a városban a változást B. Nagy Lászlónak hívják” – tette hozzá a miniszterelnök.
Orbán Viktor B. Nagy László, a Fidesz szegedi polgármesterjelöltjének meghívására látogatott Szegedre, s többek között dr. Kiss-Rigó László Szeged-Csanádi Egyházmegye püspökével is találkozott.
Orbán Viktor a szegedi püspöki palotától az Árpád téren át a Dugonics térre sétált B. Nagy Lászlóval és Dr. Bohács Zsolttal, ahol fogadta a szegediek jókívánságát, majd mindenkinek megköszönte az állhatatos munkáját, amit nap, mint nap végeznek annak érdekében, hogy az Ország kilábaljon a nehéz helyzetből.
Azért jöttem, hogy hitet tegyek B. Nagy László mellett. Tavasszal is jártam Szegeden, már akkor is megható volt látni, hogy a város mennyire igényli a változást, hogy végre fellélegezhessen. Ez akkor sikerült is, hiszen soha nem látott nemzeti együttműködés alakult Szegeden is. Erre van szükség október 3-án is -- hangsúlyozta Orbán Viktor, majd hozzátette: B. Nagy László egy olyan ember, akivel együtt lehet működni hosszú távon is. Szegedi programjának minden pontja illeszkedik a kormányzati elképzelésekhez, kiváltképpen a munkahelyteremtésre vonatkozó tervei – mondta a miniszterelnök.
Orbán Viktor B. Nagy László és Dr. Bohács Zsolt társaságában egy kávét is elfogyasztott, miközben Szeged gondjairól és lehetőségeiről tájékozódott, majd feszített napirendje mellett televíziós felvételre távozott.

Tisztelt B.Nagy László Polgármester jelölt úr!
Meg szavazom a BIZALMAT Önnek és,minden kolegám és,barátom húzom magammal viszont,bízunk abban hogy,nem fogunk úgy járni mint Barta László volt szegedi polgármesterrel. 1998-2002 között a fidesz által delegált jelölt volt. Bár nem mintha Botkával jobban jártunk volna mert,szegednek eséllye lett volna a mercedes magyarországi gyárát be telepíteni de a “drága jó” polgármesterünk meg sem mozdította még a fülét sem hogy,esélyt adjon sok szegedi családnak,a megélhetést jelentő munkához.
Legteljesebb Tisztelettel:
Fodor András Mihály